Big Time Rush

New album 24/seven.

ÉLETRAJZ

Katelyn 1989. november 2-án született egy georgiai kisvárosban,  Glennvilleben. Első szereplése az American Juniorsban volt 2000-ben, ahol  bejutott az elsõ 10 legjobb közé. 2005-ben csatlakozott a TC Music  lemezkiadóhoz, ekkor jelent meg első lemeze, a Wonderful Crazy. Az albumról az  elsõ kislemez az "I'll Make It Real" volt.  2006-ban a Radio Disney-vel  indult turnéra, és szintén 2006-ban a Jingle Jam turné keretein belül a Jonas  Brothers-szel együtt turnézott. 2006-ban a Barbie Diaries c. rajzfilmhez,  Katelyn mozgását szenzorokkal rögzítették, vagyis Barbie karaktere Katelyn  mozgása által "kelt életre".  

Katelyn második albuma a "Brand New Day" 2007-ben jelent meg. Ekkor Katelyn  Japánba indult promotálni az albumot. 2010-ben (Január 29.) a Nickelodeon  sorozatában, a Big Time Rush-ban kapott szerepet, ahol Jo-t játszhatta el. A  "Big Time Love Song"-című részben szerepelt elsőnek. Amelyet február 5-én  sugároztak. 2011 júniusában hivatalosan is kijelentette, hogy visszatér egy új  albummal, melynek a "A Little More Free"-címet adta. Melyen 5 szám hallható.  Ebből az albumból megosztott a kíváncsi közönséggel egy számot, mely az It's  Good névre hallgat. Turnézott  még idén nyáron a Honor Society és az Action  Item nevű bandákkal. Katelyn az éneklés mellett modellkedik is. A new york-i  Wilhelmina Models ügynökséggel áll szerzõdésben. 2011-ben a Big Time Rush 2.  évadjában is megkapta Jo szerepét, melyben már gyengéd szálak fűzik Kendall-hez.  De ennek vége szakad mivel a csapatnak világ túrnéja lesz és Jo kap egy  ajánlatot, hogy forgasson egy filmet .De ezt a filmet Új-Zélandon forgatják, így  nem látja Kendall-t 3 évig. Az epizód amelyben ez az elválás látható a "Big Time  Break-Up". Ezt az epizódot 2011.június 6-án sugározták. Big Time Rush klipekben  is szerepelt, melyben a karakterét, Jo-t formálja meg. Például:City is Ours  (melyben Erin Sanders is szerepel, Camille szerepében), Woldwide.2010-2011-ben  visszatérő szerepe volt az "No Ordinary Family" című sorozatban, melyben Natalie  szerepét játsza 5 epizódon keresztül.Katelyn reklámozza a Make Believe ruhákat  is.

  • Születési név
  • Katelyn Marie Tarver
  • Becenév
  • Kate, KT
  • Születési idő
  • 1989. november 02.
  • Születési hely
  • Glennville, Georgia, U.S.A.
  • Foglalkozás
  • énekesnő, modell, színésznő
  • Családi állapot
  • hajadon
  • Partner
  • Nem Publikus
  • Magasság
  • 168 cm
  • Eredeti hajszín
  • Szőke
  • Szemszín
  • Barna
  • Csillagjegy
  • Skorpió


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 1
Heti: 13
Havi: 10
Össz.: 3 438

Látogatottság növelés
Oldal: Kately Tarver
Big Time Rush - © 2008 - 2025 - bigtimerusher.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »